Mit üzen a hogyishívják? Nyomtat Email
Írta: Oláh András   
/Reflexió, az Ufómagazin 2011. januári számának 48. oldalán megjelent, „A magyar ufókutatás rákfenéje c. olvasói írásra/
Öregcsertő, mint a világ közepe végre bejelentkezett az Ufómagazinba, úttörő képviselője; Kovács Dénes polihisztor, mindentudó révén, aki hangsúlyosan ufókutató, és ufókutatást számon kérő, és legyalázó formában szólt be nekünk, a korszellemnek megfelelően, mintha Ő lett volna, Ő lenne a  megrendelője ennek a szerinte áldatlan, vagy hibásan végzett tevékenységnek.
Kovács úr sommás összefoglalója, és ítélete azonban minden ponton hibás, kifogásolható, és nekünk, mint másik félnek, meg kell szólalnunk. Vegyük tehát sorra Kovács úr felvetéseit, sérelmeit!
Kovács úrnak elég sok ideje van, hogy bokros teendői közé emelte az ufókutatás ügyét, amellett, hogy a világ számos jelentős, fontos ügyében is kell tevékenykednie. A sommázat szinte azt sugallja, hogy az ufókutatás nem a huszadik, hanem az első helyen van Kovács úr rangsorában. Ez megtisztelő. Az már kevésbé, hogy az ufókutatás minősége a fontossággal épp ellentétes az olvasó szerint, s az ufókutatás az utolsó helyen kullog. Szerintünk nem annyira..
Kovács úr nem ufókutató, talán szkeptikus(?) ez a cikkből, a mentalitásból világosan látható, mert az olyan böszmeségeket tartalmaz, mint hogy a pl. (összefoglalóan): a magát ufókutatónak nevező nevezheti magát szektatagnak is, de a végtelen vizsgálódás nem hoz tapasztalatot.
Az ufókutatók nem nevezik magukat szektatagnak, és a végtelen vizsgálódás mindig rengeteg tapasztalatot hoz. A mai tudomány számtalan vizsgálódás, kísérletezés fájdalmas talpazatára épült.
Az ufókutatók nem öncélúan pózolnak előadásokon, hanem önzetlenül megosztják tapasztalataikat, vélelmeiket az ufókérdésről. Ezeket az előadásokat nem erőszakolják rá senkire, csak felajánlják. Sajnos az elmúlt évek oktatási, és erkölcsi szintje, annyira szétesett, hogy az emberek nem tudják felismerni, hogy melyek az életünk legfontosabb kérdései, és így az ufókutatás sem látszik annak.
Az ufókutatók akarattal sohasem tévesztenek meg senkit. A legjobb tudásuk szerint dolgoznak azon, hogy kiderüljön, mik az ufó jelenségek, és miért történnek? A tévedés lehetősége nálunk is adott, de a legnagyobb erőfeszítéssel, és korrektséggel vagyunk azon, hogy a tévedéseket elkerüljük.
Kovács úr minket csalással történő megvádolása, büntetőjogi következményekkel is járhatna, hiszen az állításokat bizonyítani kellene, s hát Kovács beszólásában kizárólag a felemelt hang dominál, bizonyíték a szándékos megtévesztésre nincs. E helyről biztosítom Kovács urat, mint az Magyar Ufókutatók Szövetsége, - a továbbiakban szövetség - vezetőségi tagja, hogy amennyiben szándékos megtévesztést, vagy a szervezet tagjaként fellépő kutató, előadó ilyen tevékenységét tapasztalnánk, azzal szemben azonnal eljárnánk. A szervezet nem párt, és nem egyház!
Kár, hogy nem tudtuk meg, hogy Kovács úr konkrétan kiről beszélt, aki önmagát azonosítatlan repülő tárgyak szakértőjének nevezte. Biztosíthatom Kovács urat, hogy senki sem nevezi magát szakértőnek, bár előfordulhat, hogy egy előadásra ilyen titulust kap, hisz a mai világ a szenzációs kijelentéseket habzsolja, s az ufókutatásnak is el kel pár érdekfeszítő kifejezés. Aki a témában otthon van, pontosan tudja, hogy mennyire szakértő valaki. De tulajdonképpen ez is, egy szellemi elismerés forma, mert anyagi elismerés nem jár a kutatásokért, melyeket saját pénzen végzünk.
Azalatt az idő alatt amelyet ingyen erre fordítunk, bizonyosan felépíthettünk volna egy toronyházat.
Mért tesszük mégis? Mert érdekel bennünket a dolog. Szeretnénk döntő bizonyítékokat bemutatni arra, hogy nem vagyunk egyedül az Univerzumban, és a fejlett repülőeszközökkel rendelkező földönkívüliek meglátogatták a bolygónkat már akkor is, amikor az amerikai kémrepülőgépek nem is léteztek, és még ma is látogatnak bennünket. Érdekel bennünket, hogy ezt miért teszik, és miért titokban teszik? Ha lehetőség adódik önzetlenül átadjuk ismereteinket, cikkekben, könyvekben, Interneten, előadásokon, s ezért az értő, és érdeklődő intelligens emberek folyamatos köszönetét, elismerését bírjuk.
Ahhoz, hogy valamire jussunk, valamerre haladjunk, ahhoz bizony rengeteg idő kell, nem lehet hasra ütésből kijelenteni valamit. Az egész világ forrong a nyilvánosságra hozott titkos ufókutatási anyagoktól, az ufójelentésektől, legutóbb az angol, és a Vikileaks iratoktól, melyek felröppentek.
Kovács úr a magyar ufókutatást hazugnak, csalónak, megtévesztőnek nevezte, de elgondolkozott-e valaha 1 percig azon, hogy nem az államok vezetői hazudnak az embereknek? Át kellene gondolni, hogy az iratok valódiak-e, vagy hamisak. Kovács úr bizonyára játszott malomjátékot, s abban ismeri a csiki-csukit, mint manővert. A titkos iratok ilyenek.
Ha a titkositás alól, titokzatos módon kiszabadult iratok valódiak, akkor az ufókutatók, és a magyarok is(!) igazat mondtak!
Ha az ufóakták katonai, és/vagy állami vezetői által hamisítottak, akkor a csalók ők, nem az ufókutatók.
A szkeptikus gondolkodás mód nálunk is természetes követelmény, épp a csalások, a csalók kiszűrése miatt. Volt olyan esetünk, hogy egy szkeptikus azt állította, hogy ő készített egy gabonakört abból a 35-ből, mely egyetlen éjszaka alatt keletkezett 3 országon át.
Volt aki hegesztőpisztollyal melegített kerékpár vázat dobott fel egy fa tetejére, azt állítva, hogy ufók rabolták el. Ez szerintem a Btk. 318. § szerinti csalás bűncselekmény volt. Ugye ön szerint is?
A Szkeptikus Társaság egyes tagjai, sok esetben a társaság is, áltudományos koholmányokkal támadják az egyes ezoterikus jelenségeket, mintegy felé helyezve magukat másoknak, mint a több ezer éves tudást és gyógynövényeket gyűjtött javasasszonyoknak, akik nem azonosak a vajákosokkal!, vagy a természetgyógyászoknak, akik évezredekig használták a természet patikáját, melyek ma is a legtöbb gyógyszer alapanyagát adják. Tudjuk, hogy a szintetikus hatóanyagok sokszor hatástalanok, mert a természeti forrásokban általában komplexen vannak jelen.
Az ufókutatók mindig igazat mondanak, és nem zengenek dicshimnuszokat. Szerény emberek, mint jómagam is. Becsülettel, önzetlenül végezzük magunk választotta tevékenységünket. Nem tapasztaljuk, hogy az egész magyar ufókutatás elfogadhatatlan, hiteltelen lenne, vagy esetleg azzá válna, egy véletlen tévedés, vagy hibás következtetés miatt. Mért lennénk másféle mércével mérve, mint az embereket ezer évek óta hitegető showmanek, úgymint a sámánkultuszból kinőtt egyházak, vagy pártok, amelyek kifejezetten a csalásokkal operálnak pénzért. Mi legalább nem pénzért, hanem lelkesedésből, tudásvágyból csináljuk, amit csinálunk, és megpróbálunk állandóan újabb ismereteket szerezni, és átadni.
Jelentem Kovács úrnak, hogy belenéztem a tükörbe. Bele tudok nézni a tükörbe, és kutatótársaim is nyugodtan megtehetik ezt. Nem kellett szembeköpnöm magamat. Nem alkottam alaptalan, felelőtlen véleményt, nem aláztam gyaláztam senkit. Nem követtem el csalást, nem vettem fel milliárdokat az államtól, vagy hívőktől. A szövetségnek nincs vagyona, épp csak működik.
Szeretném kérni Kovács Dénes urat, hogy a szövetség munkáját ne csak bíráló szavaival segítse elő, hanem az adója 1%-val is, hogy legalább az ismeretterjesztő előadásokat továbbra is meg tudjuk tartani, és ha ideje esetleg engedi, Ön is nézzen a tükörbe! Ha esetleg egy torzult képet lát, aminek igen kicsi az esélye, akkor erről is értesítsen bennünket, hogy megbocsájthassuk tájékozatlanságát, durvaságát, és a törvényszegését, melyet meggondolatlanul elkövetett ellenünk.
Oláh András
Utolsó frissítés: 2012 június 08., péntek 07:27