Párhuzamos tudatok Nyomtat Email

Köszönöm kitüntető érdeklődésüket az elmúlt 20 évben végzett kutató munkám iránt, hogy a „Biológiai manipulációk” című írásomat követően figyelmet szentelnek az alábbi gondolatoknak is. A téma 1972-ben, a kislányommal együtt született. Ettől az időponttól jegyzem azokat a tapasztalataimat, amelyek nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy ez az írás a múlt század ’90-es éveinek közepén, 1995-ben megjelenhetett. Nem akartam változtatni a tartalmán, csak néhány gondolattal /dőlt betűs írással/ kiegészítettem.

 

A szoftver (program) a számítógépi tudat. Ettől függ a gép viselkedése. A szoftver nem anyagi valóságban létezik, kizárólag szellemi tartalom, a lelke és éltetője a gépnek. Tárolója a hardver, amely a gép memóriája, az összes alkatrészével. Ez a nagyszerű szerkezet, a fizikailag megfoghatatlan program szelleme nélkül, csak egy halom semmi, géptest, illetve anyag.

/A szellem, vagy az anyag az elsődleges? Kérdezem. Anyag létezhet szellem nélkül, de a szellem nem létezik anyag nélkül, vallják egyesek, mert a szellemnek súlya van. Megmérték, és megállapították a súlyát. Tehát az anyag elsődleges! Akár igazuk is lehetne, ha, de mi az a szellem? Feltette már valaki ezt a kérdést ilyen bátran, nyíltan, és válaszolt is rá, nyíltan? Nem tudom, de megpróbálok válaszolni rá. Ha a szellem nem anyag, illetve anyagi természetű, akkor a szellem a mai ismereteink szerint kizárólag energia természetű lehet. Kezeljük energiaként, és nézzük meg, hogyan viselkedik, új köntösében. Az energia (szellem) belehatol az anyagba, csűri, csavarja, melegíti, megmozgatja –kényére, kedvére. Azt tesz vele, (az anyaggal) amit akar. Az anyag meg csak tűri-tűri. Önmagában az anyag, (energia nélkül), nem tehet semmit, mert nem képes semmire, hiszen csak anyag. Tessék nekem megmondani, mi is volt az alap probléma, amit meg akartunk oldani? Hogy már nincs probléma, mert a probléma megoldotta önmagát. Köszönöm./

 

Jogunk van megismerni a régmúltunkat, ezért remélhetjük, hogy a vizsgálódásaink alapján feltárulnak a biológiai manipuláció lényegi okai, körülményei is. Nemrég néhány igen jelentős részletet felfedeztem fel az agyi szoftver működésében. A mozaikok rendezése megdöbbentő erővel hatott rám, ugyanis kiderült valami, ami eddig nagy titok volt. Ez az összefoglalás valójában e felismeréseknek a kezdeti eredményeit taglalja. Felismertem azt, hogy a manipuláció alkalmával a tudatunk is terítékre került, kissé átalakult. Ennek a nyomait őrzi a szellemünk, de titkolja a tudatunk. Valójában mit is rejteget előlünk az „agyunk”, azt egyelőre csak sejtjük, de bizonyosak lehetünk abban, hogy rejteget.

 

Érdemes gondolkodni az öregek által elmondott történeteken. Az idős emberek úgy adják elő az életük régmúlt eseményeit, mintha azok most történtek volna. Ha hallgatjuk őket, a részletek gazdagsága és pontossága meglepően hat. Mitől lehetséges az időtávlat lerövidülése az idős ember emlékezetében? Számomra nem kétséges, hogy ez a mindannyinkat érintő biológiai manipuláció, egyik pozitív következménye, mert az agyunknak ez a területe az eredetileg beállított értéken maradt, vagyis nem módosították. Nincs abban semmi különös, ha az emlékképek ma is a valós, az őket megillető, eredeti helyeikre kerülnek rögzítésre, (a 70 éves, várható átlag élettartalomhoz tartozó agy kapacitás arányai helyett), ami ugyebár az 1000 éves élet, lehetségesének beállítottjában legfeljebb 1-2 hét, hónap, vagy egy két év memóriatávlatot jelenthet. Tehát az idős ember úgy emlékszik a régmúlt átélt eseményeire, mintha azok ténylegesen 1-2 hét, hónap, vagy év távlatában lennének, annak ellenére, hogy az elmondott történet, az idős ember ifjúkori élményei közül való. „Tudod fiam, úgy érzem, mintha a lelkem 20 éves volna, és tegnap történt volna.” Az idős embernek igaza van, a memória tartalmi helye, és a távlati tájékozódó képessége alapján. A tudomány egyik álláspontja szerint az emberi agy, a tényleges kapacitásának csak a töredékét használja ki az élete folyamán, ami értelmetlen. A kérdés gyakran merül fel, tényleg miért csak a közel 7%-át használjuk ki az agykapacitásnak, és mire vár az a többi szabad 93%. Ha az életünknek minden apró részlete elfér azon a piciny területen, akkor az a szabad 93%, élettel eltöltött rögzíthető eseményekre vár! A történészek sem találnak elfogadható magyarázatot arra, hogy a régmúltban élt civilizációk miért kezdtek olyan építkezésekbe, amelyek több száz évig tartottak, ha olyan rövid életűek voltak, mint mi. Talán az ük-ük unokáinak akartak ilyen módon üzenni? De mit? Ezek az építmények akár négy - hatszáz éven keresztül, csak épültek, építették! Ha mi építkezünk, olyat építünk, ami megfelel az elvárásainknak kivitelben, határidőben. Valószínűleg Ők is csak ezt tették.

 

Az évezredekben gondolkodó civilizációnak nem problémája az idő. Önök is így cselekednének, méltósággal és nagyra törően, az életük első felében építkeznének, a második felében pedig az eredményt élveznék. Az ezer életévben gondolkodó embernek nem perspektíva a nekünk álomszerű, néhány év alatt elkészülő három, vagy öt szobás és úszómedencés öröklakás, amikor lehetnek akár piramisaik is.

 

A bizonyítékok

 

Az életünk folyamán /a tudatalattiban/ minden velünk történő esemény, rögzítésre kerül, olyan módon, hogy azt fel sem tételeznénk. Képzeljék el, sétálunk az utcán, megállunk egy kirakat előtt és megnézzük a női ruhakölteményeket. Ha otthon visszaemlékezünk a látottakra, akkor felidézzük a ruhák színét, formáját és az árát. Emlékezünk arra, ami tetszett és arra, ami nem. A többire nem emlékezünk, mert számunkra nincs jelentősége. A tudat alatti rögzítés azonban az esemény teljes folyamatát részrehajlás nélkül felveszi. Nem csak azt, ami a szemünk látóterében van, de a peremét is, a térbeni mozgások időbeni változásaival, a hátunk mögötti eseményeket, a fények és az árnyékok kontrasztjait, a levegő illatát és a hőmérsékletet. Tehát mindent, amit az adott helyen és időben információnak tekint. Az egyik memóriát, a tudatosat, amely a saját szempontunkat, véleményünket tükrözi, önkényesen nevezzük el szubjektívnek, a másiknak, amelyik részrehajlás nélküli, tárgyilagos, legyen az objektív. A fő kérdés e cikkben végül is nem az, hogy miért és kinek működik két memória párhuzamosan? Egy objektíve zseniális, amit nem alkalmazhatunk, és egy másik, amelyik az elsőnek legfeljebb alsóbbrendű árnyékképe - amit viszont magasztalunk -, hanem az, hogy miért más-más a világképe a két rendszernek, azaz miért nem a valóságos világot érzékeljük?

/Ez az írás valójában egy nagyon érdekesen és izgalmasan megszerkesztett gondolatokat tartalmazó levezetés. Mindenképpen le akartam közölni az agyi működési elvet és a kapcsolatot, a prioritások között, úgy, hogy megtartom magamban a lényeget, de mint megtapasztaljátok, az utolsó szakaszban majdnem mindent leírtam, amit nem akartam./

Ha bármilyen eseménysort a két memóriából külön-külön felidézünk, akkor a tudatalattiban az információ teljes lesz, a tudati pedig elfelejt részleteket, hozzáfűz valamit, átalakít, variál, vagyis torzítja az információt (egyetlen szóval kifejezve, ez a memória), szubjektívvá tesz. A torzulást jól szemléltetheti bármely két sportrajongó beszélgetése, ha ráadásul nem azonos csapatnak drukkolnak, mert bizonyos, hogy jelentősen eltér a véleményük. Ha ellenben mind a ketten hipnózisban idézik fel az eseményeket, akkor az előadásuk azonos. Van egy többé-kevésbé jól működő tudati memóriánk, ami fölött rendelkezünk, és van egy tőlünk független tudat alatti, minden eseményt rögzítő berendezésünk, ami viszont rendelkezik felettünk.

 

A jelenségek némelyike nem úgy zajlik, ahogyan az logikus lenne. Miután megismerjük, és megértjük az adott folyamatot, nem tévesztjük el az irányvonalát. Aki azonban nem járta végig a megismerés gyötrelmes útját, önmagától nem tud függetleníteni, és először a probléma megoldás téves útját választja. Ez úgy néz ki, mintha a tévedés eleve programozott volna. Példaként vegyünk egy koordináta rendszert ahol egymást követően sok pont helyi értékét adunk meg, akkor a ceruzánk nyomán láthatóvá válik, ahogy megszületik a pontokból egy vonal. Ez a látvány annyira természetes, hogy a jelenséget geometriai axiómának (gyakorlati tapasztalatok általános igazságának) tekintik, és tanítják, holott nem tettek egyebet, mint a pontok helyére kijelentették, hogy itt nincs semmi, itt nincs semmi (a pont, mint tudjuk, kiterjedés nélküli). Tehát egy piciny módosítás az agyi software-ben elegendő ahhoz, hogy ez a nyilvánvaló tévedés ellenkező értelmet kapjon, és axióma lehessen. Ma is! (E témát is érintő tanulmányt először az Ufómagazin 1994/11 Dimenziók és a gravitáció c. cikke közölt.)

 

Az elménk megváltoztatásának legfontosabb eleme a tudati belépésének korlátozása a tudat alattiba. (Olyan ez, mintha nem tudhatnánk arról, hogy van tudatalattink, ami tőlünk függetlenül működik.)

A megváltoztatás figyelemreméltó eleme, hogy minden információhoz a megismerés körülményei, mint jellemzők kötődnek, és az eredeti értelmét befolyásolják, de ettől függetlenül, a tapasztalt jelenségeket az egyén először az érzései, ösztönei alapján értelmezze. Ez általában bizonytalanságot kelt a személyben, azonban az eredménye úgy van beállítva, ha rájön, hogy tévedett, ne problémázzon rajta, hiszen ez a tévedés természetes, mert ez „emberi dolog.” A változtatások rafináltan megszerkesztett elemei közül szerintem mégis csak az érzékszervek, és a képességek korlátozása a leg barátságosabb. Az átformált elme ugyanis mindent a szellemi tudatszabadság végtelennek vélt teljességében tesz, és ehhez ragaszkodik. Tehát önmaga nem is akarja, de nem is tudná ezt (a vélt szabadságot) megváltoztatni. Ez az állapot nem csak a software szempontból ideális, hanem a mai ember számára is az. A számos, jól felismerhető változtatások közül még az alábbiak említését is fontosnak gondolom.

Ha a torzulásokat egyáltalán érdekesnek nevezhetjük, akkor a legérdekesebbek pl. a jelenségek értelmezése, valamint a szubjektivitás. Ez utóbbinak örülök, hiszen ezért vagyunk különbözők. Ezért tudunk szeretni, de gyűlölni is. Az előbbi meglétét azonban sajnálom, mert kimarad az életünkből néhány hasznos, fontos, érdekes, jelentős vagy izgalmas élmény. Ami kimarad, az nem létezik! Vagyis, az nem a számunkra létezik! (Ez lényeges szempont, érdemes megjegyezni.)

A létezés szempontjából fontos, hogy a szubjektív elmének ne lehessen egyszerűen az objektív tartalmához hozzáférni. A lélek tartalom ezért, egy dimenzióval, nagyobb formátumú. Ennek több előnye is megmutatkozik, de elégséges, ha most csak annyit tudunk róla, hogy a parányi, de négydimenziós hordozónak a háromdimenziós határvetülete végtelen, vagyis a kapacitása 3D-ben lényegében határtalan. Az emberi agyakban, (a látszólag azonos szerkezetek ellenére,) még az egypetéjű ikrek esetében is másmilyen neuronok közötti kapcsolat alakul ki. Ez a különbség a lelkek jellemzője, ezért genetikailag nem természetellenes. Arra gondolok, hogy (az információ helyfoglalásakor) a lélek az agyban hagyja az ujjlenyomatát, azaz a maga számára komfortosít. Ez a komfortosítás nagyon érdekes és izgalmas folyamat. Érdemes megismerni. Az embrionális fejlődés folyamán a születendő baba szervezete számos átmenet felépülése, majd lebontása és átépítése folyamán válik emberré. Az agy azonban ezt másként csinálja. Belülről kifelé folyamatosan, párhuzamosan épülnek fel. az egymástól jól elkülöníthető rendszerek, funkciók. Az agy sejtenként épül, kapcsolódik össze hardverrendszerré a lélek irányításával, egyénre szabottan. Az agysejtek a köldökünk környékén születnek. Egy-egy agysejtnek nagy feje, két uszonya és hosszú farka van. A megszületésüket követően igen jól tájékozódnak, az akkor még kocsonyás testüregben a koponyakezdemény felé úsznak, és egymásba kapaszkodva sejtcsoportokat alkotnak. Az uszonyokból idegszálakat építenek a szomszédos, és a távolabbi sejt csoportokhoz, de a lélek egyedi újlenyomata az embrionális fejlődés idején, a szoftverépülés folyamán, és a késői agyleépülés alatt, még helyettesítheti is a ki nem alakult, vagy a már leépült szelvényeket, rövid ideig.

Igazolásul vegyünk néhány szélsőséges példát.

 

1. A tudati valóság érzékelése a klinikai halálban szünetel, ezért a klinikai halál körüli történéseket, a felülnézeti perspektívát, a külső látást, az események pontos felidézhetőségét érzékszervi működéssel indokolni nem lehet. Kijelenthetjük, hogy az érzékszervek nélküli érzékelés a tudatalattiban, az érzékszervitől és az élő testtől függetlenül, folyamatosan működik.

 

2. Amikor egy hölgy elveteti a meg nem született gyermekét, az a kis embrió menekül a műtéti szerszámok elől, pedig nincs egyetlen kifejlett érzékszerve sem, ami őt erre a menekülésre feljogosítaná. Kérdezem? Menekülhet-e azért, mert a lelke védekezik a testet ért támadás ellen, vagy Önök szerint ennek más oka van?

  

A legutóbbi írásomból kiderült, hogy a biológiai manipuláció célja az életkor drasztikus csökkentése volt. A Tudat manipulációja is ezt az elvet követte, hiszen a komplett értelem azonnal felismeri az átalakításokat és a maga módján tiltakozott volna ellene. A tudatunk átformálására tehát ennek a tiltakozásnak a kiküszöbölése érdekében volt szükség, a célja pedig az volt, hogy a testünk a rövidített élet alatt teljes értékűnek érzékelt tudattal létezzen, de az életfolyamat bármikor ellenőrizhető és felidézhető, vagy megszakítható legyen.

 

Köszönöm a figyelmüket, várom a kérdéseiket.

Máté Imre Ez az email cím védett a spam robotoktól, a megtekintéséhez engedélyezni kell a Javascriptet.

 

Utolsó frissítés: 2013 október 03. (csütörtök) 04:49