Szenzációs fotók egy egri horgásztó partján Nyomtat Email
Írta: Alienita   

2005. május 24-én nagyon figyelemreméltó internetes bejelentést kaptam, miszerint Eger mellett egy tó partján május 23-án 21.55 és 22.01 perc között ufóészlelés történt, amelyről 6 fényképfelvétel is készült. Mi tagadás, amilyen szűkszavú, olyan érdeklődést keltő volt a bejelentés, ezért azonnal a telefonért nyúltam. Tettem ezt annál is inkább, mert eddigi tapasztalataim alapján az éjszakai fényképfelvételek nem túl meggyőzőek, éppen ezért a történetet inkább a hiteles szemtanúknak kellett igazolni, mintsem a fotónak, na de azért jó, ha van, pláne ha mindjárt 6 felvétel is készült a feltételezett ufóról. Mindig is vágytam már egy hiteles hazai fotósorozatra, és ennek már idestova 15 éve.

Létrejött a telefonkapcsolat, melyből gyorsan kiderült, hogy nem éjszaka a hálószobában zajlottak az események, tehát az álom verzió kizárható, a helyszín egy eldugott völgykatlan, tehát lézerdiszkó sem jöhet számításba, ráadásul a látványnak több szemtanúja is volt, és mindezt megerősíti az állatok szokatlan viselkedése, és egy adó-vevő rendellenes működése is.

A körülményeket mérlegelve döntöttünk, és másnap 12 órakor lelkes kis szegedi csapatunk már az Eger melletti helyszínen, egy horgásztó partján gyönyörködhetett a festőien szép tájban. Elöljáróban érdemes megemlíteni, hogy a környéken már több esetben vizsgáltunk ki hiteles ufóészlelést, illetve a konkrét helyszín nagyon ideálisnak látszott akár egy "titkos leszállóhely" számára is. Ezt a megállapításunkat támasztotta alá a két szemtanú elbeszélése is. H. Tibor - aki egyébként szabadidejében sokat repül motoros és vitorlázó repülőgéppel egyaránt illetve hobbijai közé tartozik még az amatőr rádiózás és a horgászat -, azóta már többször próbálta felidézni élete talán legizgalmasabb néhány percét (találkozás az ismeretlennel), de még mindig felborzolódik a szőr a karján, ha belekezd a mondandójába.
- Fél tíz körül indultunk el Feri barátommal egy kis sétára a tó melletti töltésen. Miközben megbeszéltük az elmúlt nap problémáit, odaértünk a zsiliphez. Én telefonálni próbáltam, ő meg nekem háttal, a korlátnak támaszkodva gyönyörködött a telihold által megvilágított víztükörben.

- Csodálatos ez a látvány - vette át a szót J. Ferenc, aki egyébként fegyvermesterként dolgozik.

- Sokszor kint töltöm az éjszakát, van, hogy beülök a csónakba és a tó közepén "hallgatom a csendet": az éjszakai tó és erdő élővilágának sejtelmes hangjait. 23-án este rottweiler kutyám is velünk volt, és szokás szerint a szabadságát élvezve előre rohant az erdőbe. Alig értünk a zsiliphez, mikor a kutya - aki egyébként még a betont is szétszedi - tőle teljesen szokatlan módon, nyüszítve visszaszaladt hozzánk. Bebújt közénk és nem mozdult. Arra gondoltunk, talán egy vaddisznó megugrasztotta. Akkor még nem is tűnt fel, csak így utólag jöttünk rá, hogy így tíz óra környékén már nagyon élénk a vadvilág. Őzek, vaddisznók, denevérek rendszeresen mutatkoznak a közelünkben, de most teljes volt a csend.



Utolsó frissítés: 2009 május 26. (kedd) 11:22