Kirekesztettség helyett közösségi élet Nyomtat Email
Írta: Hollier-Paquet Monika, okl. pszichológus, extrapszichológus és parapszichológus, Univerzum Klub, Eger   
Minden közösség egy pszichoterápiás találkozók szövetsége. Legyen az iskolai, munkahelyi, vallási, vagy akár nőegylet, borbírák egyesülete, magányosok, idősek, cserkészek, ufók klubja, mind egy célért jön létre: tartozni olyan emberek közé, ahol az érdeklődési körük találkozik a többiekével. De ez nem elég a közösség életben tartásához. A kommunikáció minden szintjén jelen kell lenni, mivel önmaga megismerésén túl mások megismerésére is lehetőséget ad. Kizárt, kirekesztett állapotban deviánssá válik az ember. A környezet, a napi rutin, a gazdasági-társadalmi helyzet számára nem megfelelő, vagy az nem eléggé befogadó. Nem tudja tolerálni a felgyülemlett nehézségeket, kirekesztetté teszi magát. Immár nem találja helyét, pszichésen meggyengül, megbénul, észre sem veszi, hogy beesik egy depressziós állapotba, ezáltal az ítélőképessége már a negatív tartományba került. Úgy látja, hogy kilátástalan az élete, számára nincs kiút.
Pedig van!

Egy közösség mindig példamutató lehet, és egyben útmutató is arra nézve, hogy egy lelkileg sérült ember hogyan ismerheti fel, és javíthatja saját életfilozófiájának nézeteit.
Szinte észrevétlenül pszichoterápia részesévé válik anélkül, hogy egy pszichoterapeuta rendelőjében szorongva a kihallgatás érzetével küszködne.

A közös program a szakmaiságon túl megerősíti a közösség tagjai iránti tiszteletét. Az összetartozás szeretete körülfogja, nem engedi veszni értékeit. Kihallgatás helyett meghallgatásra talál. Bezárt világa megnyílik, teret adva annak megismerésére, szenzibilitást mutat az új értékrend befogadására. A közösséggel való együttműködése már maga a terápia.
Úgy tapasztalom, hogy a közösséghez tartozás csökkenti a deviánsok számát. A politikai, vallási, vagy egyéb nézetkülönbségek másodlagossá válnak. A feszültségek, belső indulatok levezetésére nem kell jogi eszközöket keresni, ezek a közösségen belül megoldódnak.

Ma már az ember nagyon okos, de lelkileg éretlen. Lelki fejlődése nem tudja követni lexikális tudásának növekedését, és ez okozza a sebezhetőségét. A megbillent egyensúly károkat okozhat úgy az egyénben, mint a társadalomban. Ám egy közösség részeként, autonóm személyiségként megismerheti, újrafogalmazhatja, átértékelheti önmagát. Itt a saját moralitását nem a törvényhez, hanem a többi emberhez méri. A mérce a közösségi szellem. Ezek sokkal hatékonyabban működnek, mint a törvény, de ha a közösség tagjai neheztelnek rá, az nagyon nagy baj. Hatásfoka vetekszik egy bírói döntéssel, azzal a különbséggel, hogy míg a jogi előírások bizonyos büntetési fokozatokat rónak ki, addig a közösség általi megszégyenülés annál is súlyosabb, mert lelki teher. Az előbbi a kiszabott büntetés lejártáig tart, míg az utóbbi egy életre szól.

Egy közösség ereje, identitása meghatározza az ember hovatartozását, valamint segítséget nyújt és példát mutat a természeti és szellemi törvények összhangjaként a nevelési és viselkedési kultúra elsajátításában és példamutatásában.
Egy közösség lehetőséget kínál - az egyén értelmi és érzelmi szintjétől függően – a kirekesztettség megszüntetésére, a másság befogadására, egyéni kibontakozásra, fizikai, lelki, szellemi megerősödésre, kölcsönös tanításra és tanulásra, a tudományok és a határtudományok megismerésére, a vallásfilozófia és a vallásosság értelmezésére, az individum és a közösség etikus együttműködésére.

Minél több közösség jön létre, annál jobban javul az egyes emberek pszichés állapota, és így egy nagy közösség részeként egy egészséges, élni tudó, torzulásmentes tagjává tud válni a társadalomnak.