Hírek

Elnökségi és Választmányi ülés 2010. Nyomtat Email
Írta: Ufószövetség   

 

ules563

A Magyar Ufókutató Szövetség 2010.  március 6-án megtartotta soron következő elnökségi, illetve választmányi ülését.


Linszter Árpád elnök 2009-es évértékelő, illetve pénzügyi beszámolóját a tagság egyhangú szavazattal elfogadta.

A megtárgyalt napirendi pontok között kiemelt szerepet kapott a szövetség anyagi helyzete, ezen belül is a tagdíjjak elmaradása, a pályázati lehetőségek jobb kihasználása, és az 1%-os befizetések ösztönzési rendszerének kidolgozása, melyre több vélemény is hangzott el a tagság köréből.

A szövetség egyhangú szavazással úgy döntött, hogy a 2010-es évben a szűkebb anyagi lehetőségek miatt csak 3 kiemelt rendezvény támogatására ír ki pályázatot 100 000 forint össz értékben.

Továbbá döntés  született arról is,  hogy a Szövetség anyagi támogatásával a tagszervezetek között havonta  20 darab  Ufómagazint osztanak szét, illetve a 2009-re kiírt pályázatok elszámolási határidejét 2010. július 31-ig meghosszabbította.

 

Utolsó frissítés: 2010 április 01. (csütörtök) 07:25